A sokoldalú rózsafüzér

A sokoldalú rózsafüzér
A rózsafüzér a katolikus egyház hagyományos és közkedvelt imádsága, illetve az ehhez kapcsolódó használati tárgy. A hívek a rózsafüzérimán keresztül elmélyült, meditatív állapotban élik meg a hitüket, és elmélkednek Krisztus életéről. Ezért bár eredendően máriás ájtatosság, a rózsafüzér lényegét tekintve krisztologikus imádság.

A rózsafüzér eredete

A hagyomány szerint a rózsafüzér kialakulása Szent Domonkos nevéhez kötődik, aki a 13. század körül élt. Hittérítőként sokáig a dél-franciaországi eretnekek megtérítésén fáradozott, nagyrészt eredménytelenül. Csalódottságában Szűz Máriához fohászkodott, hogy segítsen felvenni a harcot a bűn megállíthatatlanul terjedő vadhajtásaival, és mutasson irányt az eltévedt lelkeknek. A Boldogságos Szűz a hithirdetés új formájára tanította meg Szent Domonkost, amelyben az ima és a prédikáció váltotta egymást. Ez a mai rózsafüzér forrásának tekinthető.

A rózsafüzér szimbolikája

A rózsafüzér mindenekelőtt katolikus keresztény jelkép, ami a megjelenésén túl különleges tartalommal ruházza fel. A máriás imádságok vallásszertartásának, meditatív rítusának kihagyhatatlan eszköze, támogatja a hit kifejezését, és szimbólumértékű tárgyként, anyagi elemként átvezet a szakrális szférába.

A rózsafüzér másrészt egy kötött imádság, amelyben az imák meghatározott mennyiségben és sorrend szerint követik egymást, ugyanakkor teret enged a hívőknek az imaszövegek mondása közbeni elmélkedéshez, hogy felidézzék, és saját életükre vonatkoztassák Krisztus életének legfontosabb mozzanatait.

Eszközként a rózsafüzér általában zsinórra fűzött golyókból vagy gyöngyökből álló lánc, amelyen a szemek elosztása az imának megfelelő rendet követi. Egymás mellett szorosan álló tíz kis szemet (az Üdvözlégyeket) követ egy nagy szem (a Miatyánk) – ezt nevezik tizednek. A lánc összesen öt ilyen tizedből áll, ami kiegészül egy bevezető szakasszal: ezen található a kereszt és további szemek.

Keresztény ereklye vagy kiegészítő?

A tradicionális rózsafüzér mellett megjelentek az ékszerként hordható változatok. A modern rózsafüzérek esztétikája sokkal kifinomultabb a klasszikus darabokéinál, hiszen ékszer mivoltuknak köszönhetően az anyagminőség és a dizájn is külön figyelmet érdemel. Ékszerboltunkban stílusosan elegáns és visszafogott arany, illetve ezüst rózsafüzéreket találsz, amelyeket mértéktartó csillogás és időtállóság jellemez.

Ne feledd: a rózsafüzér mindig többet jelent egyszerű divatékszernél! A külcsín viszont nem kell hogy elterelje a figyelmet a tartalomról: a kettő harmonikusan megfér egymás mellett. A hitéleted nem lesz szegényebb, sem gazdagabb egy drágább rózsafüzértől, ám ha szeretnéd ékszerként is viselni, ünnepelni a hited, és különleges formát találnál neki, add le ékszer rendelésed webshopunkban!

Ha más típusú ékszerek is érdekelnek, és szeretnél egy-egy lenyűgöző darabot kedvezményesen beszerezni, nézz körül időről időre megújuló akciós kínálatunkban!